Bollywoodcore (Scribe, India)

Játékos kedvű poszt-hardcore/alternatív metál, kabaréelemekkel és filmzenei hatásokkal. Ennyi alapján akár Serj Tankian vagy Mike Patton egy újabb mellékprojektjére is lehetne számítani, ám ezúttal az indiai metál-újhullám legismertebb csapatáról, a Scribe-ról lesz szó. A jelek szerint a mumbai zenekar az első a keményrock experimentális, „poszt”-irányzatainak előadói közül a dél-ázsiai országban, amely több albumot (Confect, 2008; Mark of Teja, 2010) tud maga mögött és nemzetközi hírnévre is szert tett. Két éve már Norvégiát is megjárták, tavaly pedig hazájukból elsőként kaptak jelölést az MTV Europe zenei díjára egy dokumentarista színezetű videoklipjükért (Dum Hai To Aage Aah!), amelyet egy mumbai szegénynegyed, a Gettómilliomos c. filmből is ismert Dharavi hiphop-szubkultúrájáról forgattak.

A két albumon a korszerű megszólalású, de időnként a '80-as évek ütemesebb crossoverét idéző hardcore/metal alap sok irányba elmozdul, az egészen fülbemászó dallamoktól az elszálltabb, progresszív hangzásokig, az ének pedig az avantgárdos, néhol rapbe hajló témákig. Az első lemez műfajilag talán többfelé kalandozik el, mint a Teja – van rajta egy feldolgozás a skót pop-rock Del Amitritól is –, és csak erősíti a sokszínűségét, hogy több számban vendégszerepel a szintén mumbai, poszt-hardcore/progmetál Goddess Gagged énekese, Siddharth Basrur. Az ő orgánumát talán Chris Cornelléhez lehetne hasonlítani, míg a Scribe frontembere (Vishwesh Krishnamoorthy) a tisztán kiénekelt részekben is inkább Hetfield mély baritonját idézi. A Confect emellett a filmzenei elemekkel is kísérletezőbb, a legnyersebb témákat is meg-megszakítja rajta egy lírai zongorafutam, míg utódján ezek a részek – itt már többnyire drónos-ambientes betétekről van szó – inkább átvezetések szerepét kapják.

A sokféle áthallásra részben magyarázatot ad, hogy a tagoknak eltérő műfaji hátterük van, de Vishwesh azt bizonygatja egy interjúban, hogy a zenénél nagyobb hatással vannak rájuk más művészeti ágak. Ezt éppenséggel tükrözik a dalszövegek is, amelyek hétköznapi témái valóban nehezen vezethetők le a hardcore vagy a metál hagyományaiból: a fő inspirációt ebben a tekintetben leginkább a tömegkultúra, ezen belül is elsősorban a kommersz film jelenti számukra. Amihez persze hozzá kell tenni, hogy a zenekar egy része már megfordult a szórakoztatóipar és a független film környékén is (ne feledjük, hogy a világ legnagyobb filmtermelő országában vagyunk). Az énekes például volt már standup-komikus és forgatott reklámfilmeket – többet az indiai MTV-nek –, nemrég pedig egy játékfilmben is szerepelt, melyet a basszusgitáros, Srinivas Sunderrajan rendezett. Az utóbbi filmes munkássága több szálon is kötődik a zenekarhoz: ő készítette az említett, MTV-jelölt videoklipet, de a korábbi rövidfilmjei közt is akad olyan, amelyikhez a gitáros, Akshay Rajpurohit szerezte a zenét.

Az utalások megértéséhez, részben legalábbis, előnyt jelent, ha valaki otthonosan mozog az indiai filmművészetben, ami – bár a Scribe mással nem utal indiaiságára – inkább a helyi közönségnek kedvez. A második album például egy '90-es évekbeli indiai vígjáték (Andaaz Aapna Apna) egy alakjáról kapta a címét – nagy vonalakban a borítóhoz tartozó steampunk-képregény is innen merít –, az év második felében esedékes, harmadik lemez (Hail Mogambo) központi motívuma pedig egy másik hindi kultfilm, a Mr. India c. sci-fi lesz. Bollywood klasszikusai mellett a nyugati referenciák sem hiányoznak: a Confect két száma (Analyze This, ill. Analyze That) Harold Ramis kétrészes gengszterkomédiájától kölcsönözte a címét, és az egyikben végighallgathatjuk Neo zárómonológját is a Mátrixból. A filmes idézetek mellett a nagyvárosi kultúra egyéb toposzai is terítékre kerülnek: az I Love You, Pav Bhaji például egy népszerű gyorsételhez zeng ódát, a Street Archana vs Vice Varsha-t pedig a Street Fighter c. videojáték ihlette. A mindemögött meghúzódó alkotói filozófia: „Sokat eszünk, az emberek idegeire megyünk, hülye fotókat készítünk és hétvégén néha összejárunk próbálni.”