2013. április 27., szombat

Nancy és a fiúk (Pure Hell: „These Boots Are Made For Walking”, 1978)

Nancy Sinatra-feldolgozás az egyik első afroamerikai punk/hard rock zenekartól, a Philadelphiából útnak indult Pure Hell-től (ld. lentebb) – az 1974-ben alakult négytagú csapat a punk olyan veteránjainál is korábban kezdte, mint a Sex Pistols. De nem ők voltak az irányzat legelső színes bőrű előadói: előttük pár évvel már Detroitban is működött egy feketékből álló, protopunk/garage rock formáció Death néven. Mindkét társaság csak egy-egy kislemezig jutott el és csak a 2000-es évek végén, újraalakulva találtak kiadót a fénykorukban rögzített, bemutatkozó albumaikhoz. Ahogy Raymond Gayle Electric Purgatory c. dokumentumfilmje (2005) bővebben is kifejti, a fekete rockzenészek eleinte notóriusan nehezen tudtak érvényesülni: az ún. black rock csak a '80-as évek második felétől bontakozott ki, ekkor jutottak lemezszerződéshez olyan zenekarok, mint a Fishbone vagy a Living Colour.

Ez a feldolgozás abban az időben született, amikor a zenekar – nem sokkal megalakulása után – New York-ba költözött és a tagok a legendás glam rock/protopunk csapat, a New York Dolls próbatermében laktak. A dobos, Spider egy darabig koncertzenészként be is szállt Johnny Thunders zenekarába. Az adaptáció a Pure Hell két tagja és Thunders együttműködéséből született és ez volt az egyik dal az Egyesült Kirányságban 1978-ban, az ottani turnéjukhoz kapcsolódóan kiadott kislemezükön (These Boots Are Made For Walking / No Rules). Az első teljes album, a Noise Addiction (2006) megjelenésére 28 évet kellett várniuk az anyag rögzítése után, de időközben készült egy további kiadatlan stúdióanyag is The Black Box címmel, olyan közreműködőkkel, mint Lemmy Kilmister (Motörhead).

Az eredeti, 1966-os Nancy Sinatra-dal az énekesnő legnagyobb slágere volt. Egyébként ő jegyzi az egyik első interraciális csókot az amerikai tévéképernyőn: 1967-ben az NBC csatornán saját showműsorában amolyan baráti puszival zárt egy közös táncszámot Sammy Davis, Jr. előadóművésszel. Már az édesapa, Frank Sinatra is közismerten elkötelezett volt a feketék polgárjogi mozgalma mellett – segélykoncerten vett részt Martin Luther Kingért, de más fellépésein is felszólalt és bojkottakciókkal is tiltakozott a faji szegregáció ellen. Igaz, később erős kritika érte, amiért 1981-ben koncertet adott az apartheid-rendszer miatt ekkoriban sok művész által elkerült Dél-Afrikai Köztársaságban.

2013. április 2., kedd

Transzázsiai expressz (Firewater: The Golden Hour, 2008)

Alternatív rock/gypsy punk New York-ból kabaré- és világzenei hatásokkal. A zenekarban megfordultak a Balkan Beat Box és Gogol Bordello egyes tagjai is (Tamir Muskat, Ori Kaplan), de a stabil pont az a Tom Waits-es hangú frontember, Tod A. A hatodik albumhoz (The Golden Hour, 2008) a Közel-Keleten és Dél-, ill. Délkelet-Ázsiában gyűjtött hanganyagot három éven keresztül egymagában, magukat a dalokat is helyi zenészekkel együtt szerezte. A hosszabb kitérőre egyébként azért adta a fejét, hogy kiheverjen egy kétszeres traumát: egy magánéleti válságot és George W. Bush újraválasztását, amelyek több dalszövegben is visszaköszönnek. Egy rövid dokumentumfilm is született a lemez készítéséről, Tod útiblogja pedig itt olvasható.