2008-ig működött Franciaországban a műfaját „törzsi death metal”-ként meghatározó, többnyire karibi (guadeloupe-i) kreol nyelven éneklő D-FE. Zenéjükben a keményrock extrémebb műfajai (death metal, grindcore, hardcore) keverednek karibi és afrikai hatásokkal, szövegeik pedig az utóbbi két régiót, illetve azok nyugati diaszpóráit érintő problémákra reflektálnak. Második, és egyben utolsó albumuk (Rwanda, 2008) az 1994-es ruandai népirtás emlékét idézi föl. Teszi ezt egy olyan erőszakos zenei nyelven, amelyet ironikus módon a késő 20. század fejlett, jóléti társadalmai termeltek ki magukból, de egészen autentikus kifejezőeszköznek hat más társadalmi valóságok, a nem-nyugati régiók frissen átélt traumáinak, humanitárius válságainak megjelenítéséhez is.
Némileg rendhagyó a lenti, talán mondhatni sanzonosan kezdődő szám (Muziki/Toute la musique que j'aime). A 2005-ös, D-FE c. bemutatkozó albumon található szerzemény szubverzív feldolgozás "a francia Elvis"-ként ismert Johnny Hallyday-től, a végén főhajtás D-Roc, a Body Count gitárosa előtt. Ugyaninnen való a második szám (Kemite) is abból a mindössze kettőből, amelyekhez saját videó is elérhető. Az utóbbi témáját a nyugaton élő afrikai közösségekben a '70-es években megjelent, régi egyiptomi hagyományokat felélesztő - és rendszerint erős politikai öntudattal párosuló - neopogány vallás, a kemetizmus adja. Ezek mellett föllelhető még tőlük a YouTube-on egy háromrészes, nem egészen 20 percnyi videóanyag a Rwanda c. album készítéséről egy észak-párizsi elővárosban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése