Úgy tűnik, hogy India kifogyhatatlan az olyan experimentális és progresszív rockzenekarokból, amelyek szívesen elhajlanak a filmzenei hatások felé is. Ugyanakkor a dél-indiai Rat King esetében a párhuzamok itt nagyjából véget is érnek a korábban már bemutatott Pangeával és Scribe-bal. A duó avantgárd, ambiens és indusztriális elemekből kikevert zenéjét ugyanis nehéz úgy levezetni bármilyen hagyományos rockzenei irányzatból, mint a két említett mumbai csapat esetében. A formációt szigorúan stúdióprojektként alapította az egykori progresszív death metál banda, a Maelstrom két tagja és a zenei sajtó minden ebből kiinduló kísérlete ellenére igazságtalan lenne száműzni őket az extrém metál, vagy egyáltalán, a metál kategóriájába.
A Rat Kinget leginkább az olyan sokféle zenei hagyományból építkező, experimentális zenekarokhoz vagy zeneszerzőkhöz lehetne hasonlítani, mint az Estradasphere, a Secret Chiefs 3 vagy Koby Israelite, amelyek vagy akik zenéjében csak időnként veszi át a főszerepet a keményebb hangzásvilág. Annyi különbséggel, hogy a két dél-ázsiai zenész egészen más elemekből építkezik, mint a tengerentúli és európai elődök. A legerősebben talán a dobos, Deepak Raghu összetett témái nyomják rá a bélyegüket erre a zenére, amelyek sokat merítenek a japán ütőshagyományokból – az idézetek a taiko-együttesek sokszólamú játékától kezdve egészen Chu Ishikawa fémesen-üvegesen csörömpölő, indusztriális filmzenéiig terjednek.
Mindezt baljósan morajló, fantasy- és horrorfilmeket idéző hangkörnyezetek, diszharmomikus, avantgárd hangkísérletek vagy érdes ritmusgitár-témák egészítik ki, amelyeket azonban néha egészen szívmelengető szólamokkal ellensúlyoz egy-egy akusztikus gitár, hárfa vagy fuvola. Klasszikus indiai hangszereket viszont alig hallani, ezért a Rat King eddigi két albuma (The Plague of Hamelin, 2008; Larva, 2009) inkább a távol-keleti hatások miatt jelent kitekintést a nem-nyugati zene világára. Talán nem véletlen, hogy egy interjúban több anime-rendezőt is az inspirációi közt említ Raghu, akiket társa (Murari Vasudevan) a maga részéről olyan filmesekkel egészít ki, mint David Lynch, Andrej Tarkovszkij és John Carpenter.
Ekkor még azt tervezgették, hogy egy nap animációs és játékfilmekhez vagy videojátékokhoz is szereznek majd zenét, de a Facebook-oldaluk aktivitása alapján úgy tűnik, hogy a kétfős projekt jelenleg szünetel. A két album mellesleg történetmeséléssel is próbálkozik – az első elvileg a hamelni patkányfogó történetét dolgozza fel –, persze kérdés, hogy a hangjátékszerű, ambiens zajok képesek-e előhívni mindenkiben ugyanazokat a képeket. Az mindenesetre nem kétséges, hogy a Raghu-Vasudevan kettős munkája jó párosítás lenne a vizuális művészetekkel – a fenti interjúban egyenesen színházi előadások kíséretét is vizionálták. Az együttes egyébként fennállása alatt eddig nem adott koncertet és a zeneszerzés is többnyire a virtuális térben zajlik: az aktív években a két tag a déli országrész ellenkező tengerpartjain élt, sok száz kilométere egymástól.