Mumbai fölött az ég (Pangea: Snails Are When I Was Young, 2011)

Kitekintés az ambient zene és a progmetál irányába India első számú metál/hardcore csapata, a korábban már bemutatott Scribe gitárosától, saját projektzenekarával. Akárcsak a távolról sem konvencionális – több tag révén is a mumbai filmiparhoz kötődő – Scribe, a háromtagú Pangea esetében is jelen vannak a filmzenei hatások. Ezalatt elsősorban az artfilmek hangulatvilágára, egy-egy magányos zongora- vagy csellófutamra kell gondolni, mintsem a hollywoodi produkciók nagyzenekari giccsére. A hét szám több mint fele ütemes progmetál-alapokra épül, Akshay Rajpurohit atmoszférikus, textúra-szerű szólótémái inkább csak színezik a precíz, néhol egészen súlyos tempókat. Talán ezek a technikai orientáltságú részek így is nehezen érnek össze az album zenei világának másik pólusával – a „The Rabbit Will Untie Your Laces” c. szerzemény poszt-rockos betétei csillantják meg a leginkább, hogy műfaji értelemben lennének még itt kiaknázatlan potenciálok. A nem egészen fél órás anyagon három meditatívabb, teljes egészében ambientes-experimentális szám is helyet kapott, melyek szerencsére mentesek a szirupos New Age-felhangoktól, arthouse-os eleganciájuk leginkább Peter Gabriel sötétebb tónusú, elszálltabb témáit idézi. Az album letölthető a ReverbNation-ről vagy meghallgatható a SoundCloud audiomegosztón.

Bollywoodcore (Scribe, India)

Játékos kedvű poszt-hardcore/alternatív metál, kabaréelemekkel és filmzenei hatásokkal. Ennyi alapján akár Serj Tankian vagy Mike Patton egy újabb mellékprojektjére is lehetne számítani, ám ezúttal az indiai metál-újhullám legismertebb csapatáról, a Scribe-ról lesz szó. A jelek szerint a mumbai zenekar az első a keményrock experimentális, „poszt”-irányzatainak előadói közül a dél-ázsiai országban, amely több albumot (Confect, 2008; Mark of Teja, 2010) tud maga mögött és nemzetközi hírnévre is szert tett. Két éve már Norvégiát is megjárták, tavaly pedig hazájukból elsőként kaptak jelölést az MTV Europe zenei díjára egy dokumentarista színezetű videoklipjükért (Dum Hai To Aage Aah!), amelyet egy mumbai szegénynegyed, a Gettómilliomos c. filmből is ismert Dharavi hiphop-szubkultúrájáról forgattak.

A két albumon a korszerű megszólalású, de időnként a '80-as évek ütemesebb crossoverét idéző hardcore/metal alap sok irányba elmozdul, az egészen fülbemászó dallamoktól az elszálltabb, progresszív hangzásokig, az ének pedig az avantgárdos, néhol rapbe hajló témákig. Az első lemez műfajilag talán többfelé kalandozik el, mint a Teja – van rajta egy feldolgozás a skót pop-rock Del Amitritól is –, és csak erősíti a sokszínűségét, hogy több számban vendégszerepel a szintén mumbai, poszt-hardcore/progmetál Goddess Gagged énekese, Siddharth Basrur. Az ő orgánumát talán Chris Cornelléhez lehetne hasonlítani, míg a Scribe frontembere (Vishwesh Krishnamoorthy) a tisztán kiénekelt részekben is inkább Hetfield mély baritonját idézi. A Confect emellett a filmzenei elemekkel is kísérletezőbb, a legnyersebb témákat is meg-megszakítja rajta egy lírai zongorafutam, míg utódján ezek a részek – itt már többnyire drónos-ambientes betétekről van szó – inkább átvezetések szerepét kapják.

A sokféle áthallásra részben magyarázatot ad, hogy a tagoknak eltérő műfaji hátterük van, de Vishwesh azt bizonygatja egy interjúban, hogy a zenénél nagyobb hatással vannak rájuk más művészeti ágak. Ezt éppenséggel tükrözik a dalszövegek is, amelyek hétköznapi témái valóban nehezen vezethetők le a hardcore vagy a metál hagyományaiból: a fő inspirációt ebben a tekintetben leginkább a tömegkultúra, ezen belül is elsősorban a kommersz film jelenti számukra. Amihez persze hozzá kell tenni, hogy a zenekar egy része már megfordult a szórakoztatóipar és a független film környékén is (ne feledjük, hogy a világ legnagyobb filmtermelő országában vagyunk). Az énekes például volt már standup-komikus és forgatott reklámfilmeket – többet az indiai MTV-nek –, nemrég pedig egy játékfilmben is szerepelt, melyet a basszusgitáros, Srinivas Sunderrajan rendezett. Az utóbbi filmes munkássága több szálon is kötődik a zenekarhoz: ő készítette az említett, MTV-jelölt videoklipet, de a korábbi rövidfilmjei közt is akad olyan, amelyikhez a gitáros, Akshay Rajpurohit szerezte a zenét.

Az utalások megértéséhez, részben legalábbis, előnyt jelent, ha valaki otthonosan mozog az indiai filmművészetben, ami – bár a Scribe mással nem utal indiaiságára – inkább a helyi közönségnek kedvez. A második album például egy '90-es évekbeli indiai vígjáték (Andaaz Aapna Apna) egy alakjáról kapta a címét – nagy vonalakban a borítóhoz tartozó steampunk-képregény is innen merít –, az év második felében esedékes, harmadik lemez (Hail Mogambo) központi motívuma pedig egy másik hindi kultfilm, a Mr. India c. sci-fi lesz. Bollywood klasszikusai mellett a nyugati referenciák sem hiányoznak: a Confect két száma (Analyze This, ill. Analyze That) Harold Ramis kétrészes gengszterkomédiájától kölcsönözte a címét, és az egyikben végighallgathatjuk Neo zárómonológját is a Mátrixból. A filmes idézetek mellett a nagyvárosi kultúra egyéb toposzai is terítékre kerülnek: az I Love You, Pav Bhaji például egy népszerű gyorsételhez zeng ódát, a Street Archana vs Vice Varsha-t pedig a Street Fighter c. videojáték ihlette. A mindemögött meghúzódó alkotói filozófia: „Sokat eszünk, az emberek idegeire megyünk, hülye fotókat készítünk és hétvégén néha összejárunk próbálni.”

Pink Floyd-metál Indiából (Goddess Gagged: Resurfacing, 2011)

A progresszív rock/metál és a poszt-hardcore műfajait ötvözi ez a nagyon nemzetközi hangzású zenekar India legnagyobb városából, Mumbaiból. Tavaly novemberben jelent meg a bemutatkozó albumuk magánkiadásban Resurfacing címmel, melyet meg lehet hallgatni a zenekar weboldalán vagy SoundCloud-csatornáján. (A Facebook-oldaluk szerint a digitális terjesztés is hamarosan elindul, addig az anyagot egy indiai terjesztőn keresztül lehet beszerezni.) A zene többnyire a Porcupine Tree és a Karnivool energikusabb pillanatait idézi, csak időnként csap át ennél is vérmesebb, szaggatott hardcore-ritmusokba. Annak ellenére, hogy az első számban (Modern Machines) ezt a műfajváltást az ének is követi, az utóbbi később csak egyszer, az egyébként kiemelkedő Visionary-ben megy még el az egészen nyers témákig. Nem mintha ez baj lenne, hisz ha valami igazán sajátos ízt ad a megszólalásuknak, akkor az Siddharth Basrur énekes finomabb orgánuma, amelyet valahol Chris Cornellé (Audioslave, Soundgarden) és Eddie Vedderé (Pearl Jam) közt lehetne elhelyezni. A tagok közül ő az egyetlen, aki veteránnak számít az ottani zenei undergroundban és a Goddess Gagged mellett részt vesz más – elektronikus, ill. akusztikus – projektekben is (Bramfatura, Things That Fly, stb.).

A Sink or Swim c. számhoz készült, eddigi egyetlen videóklipjükön (lásd lent) kívül a YouTube-on föllelhető néhány korábbi hanganyag is tőlük. Az egyik legfigyelemreméltóbb ezek közül az albumon is szereplő, kissé downtempós Dreamer méginkább éteri, ambient hangulatú változata, ezen még Arman Menzies gitáros (balra fent) énekel. A Goddess Gagged – a név a kanadai progmetál csapat, a Protest the Hero egyik számcímét veszi kölcsön – a metál feltörekvő, hibrid irányzatainak első olyan úttörői közé tartozik a dél-ázsiai országban, akik lemezzel jelentkeztek az elmúlt években. A generáció legismertebb képviselője a többalbumos, Európát is megjárt poszt-hardcore/alternatív metál Scribe, de a közelmúltban több olyan ígéretes, experimentális/progresszív hangzással kísérletező szereplő is feltűnt a színen, mint a Pangea vagy a brit lemezstúdióval szerződött, jelenleg debütalbumán dolgozó Skyharbor. Több elődjükkel ellentétben erőteljes nyugati hangzásvilág jellemzi őket, elegáns angolságú énekkel, noha egyelőre elsősorban saját gondozásban vagy kisebb, helyi kiadóknál jelennek meg anyagaik.

Annak a fiatal urbánus rétegnek a hangját szólaltatja meg ez a zenei újhullám, amely Indiát a globális nagyvárosok országának, fejlett központjait az amerikai Szilícium-völgy meghosszabbításának látja. Bizonyára olyan részleges képet nyújt ez a mai Indiáról, mint azok az egzotikusabb ábrázolások, amelyek a világ második legnépesebb államát az ősi keleti hagyományok –  van, akinek megvilágosodást ígérő – földjeként, vagy épp mélyen elmaradott, harmadik világbeli térségként mutatják be.